Wendy tegnap este átcuccolt hozzánk, hogy minél hatékonyabban fejlődhessen.
Megérkezett. Rettegett. De azért szerette volna azt a simogatást, csak hát na. Voltak akadályozó tényezők. Mint a póráz. Na arra közölte, hogy utálja. De nagyon. Krokodil módjára forogva, csattogva próbálta leszedni magáról, ha megfeszült a póráz. Ez már a mai foglalkozásnak köszönhetően is javult, ha megfeszül a póráz, akkor megáll és ha hívom, jön tovább. Szóval sétálni is eljött velünk délelőtt egy jó 3-4 km-re és délután is egy kisebb körre. Egyébként leginkább a hátunk mögött jön, néha mellettünk.
A kutyák. Nem mondanám, hogy kijön velük, inkább többnyire elviseli a jelenlétüket. De vannak olyan helyzetek, mikor üvöltve csattog a gyanútlan másik arcába, például mikor az ajtóban szembe találkoznak. A kuckója közelében sem szeretne más kutyát látni. Meg úgy az ő aurájában nem szeretne másik kutyát látni, szóval letette a voksát, hogy egyedüli kutya szeretne inkább lenni, ahol ő lehet a királylány.
Merthogy királylány, de nagyon. Imád a lakásban lenni, a kuckójában heverészni, alig lehet kirobbantani onnan. Imád simogatást bezsebelni, áhitatosan nézni az ember szemébe, bújni, az embere nyomában lenni.
Az első éjszakánk nyugodtan telt, aludt a kuckójában és pont.
Dolgát nagyon körülményesen, ritkásan, de mindannyiszor kint végezte eddig.
A futó macskára megugrik, de könnyen lebeszélhető.
kerítés mögött tomboló kutyáktól megretten, de hívásra jön tovább és igyekszik nem foglalkozni velük.
Autók mellett nem rémüldözik, rutinos utcagyerek, mégiscsak egy autó gumisnál szedte össze Éva.
A hirtelen zajoktól, nagy mozdulatoktól megretten még, de ilyen rövid időn belül is látszik nála a változás, hogy mennyire akar kötődni, bízni.
Emmával cuki, érdeklődő, de a bizonytalansága miatt egyelőre erősen limitálva van a kontakt köztük.
Pár kép róla: