Sajnos nagyon rossz hírem van.
Sok minden történt Tequilával az elmúlt héten, folyamatosan egyeztettünk róla, volt, aki látogatta, mindenki drukkolt neki. Már megbeszéltük a kezelési és vizsgálati tervet vele kapcsolatban, az újabb nagy mérföldkő kedden lett volna az életében, amikor egy endoszkópos vizsgálattal nézték volna a gégéjét - ugyanis nehezen vette a levegőt, az orvosok gégebénulásra gyanakodtak. Ha ez megtörténhetett volna, ezzel egy időben ezt műtétileg korrigálták is volna, és az ivartalanításon is átesett volna...
Volna... ugyanis keddre igen rossz állapotba került Tequila, szinte elfekvővé vált, magas láza volt, nagyon nehéz légzése. Persze vizsgálat vizsgálatot követett, és a újabb röntgenképek újabb problémákat találtak. Nyelőcsöve rettenetes módon ki volt tágulva, ami magyarázza a kezdeti hányogatását, étel öklendezését. Az egyik tüdőlebenye összeesett, tehát egyáltalán nem tudta feladatát ellátni. Ezekből, a magas lázból, és a korábbi információkból elég valószínű, hogy mindezzel egy időben egy tüdőgyulladás is kialakult nála, ami kezelhetetlenné vált. Szegény, öreg, elhanyagolt, gyenge teste számára mindez nagyon sok volt. Hiába infúzió, hiába antibiotikum, sokféle gyógyszer, Tequila tegnap végleg feladta a küzdelmet, meghalt.
Szóhoz sem jutottam, tegnap csak azon gondolkodtam, mit kellett ennek a szerencsétlen állatnak átélnie, és miért kellett így véget érni a kis életének. Mindenesetre azt hiszem, mindent megpróbáltunk, megadtunk neki minden lehetőséget, és állatorvosai is elkövettek mindent annak érdekében, hogy jó lehessen még neki egy kicsit, hogy méltó életet éljen.
A dologban az a hihetetlen, egyszerre keserű és valahol örömteli is, hogy lett volna gazdija. Egy kedves pár, egy idős golden lánnyal látogatta őt hétvégén, várták őt, drukkoltak sokunkkal együtt neki, és várták a gyógyulását, mert ezzel együtt várták, hogy hozzájuk költözhessen és öreg korára az Ő kutyájuk lehessen. De mindez nem történhetett meg.
Iszonyatosan szomorú vagyok, hogy ők is siratják, még inkább megszeretve mostanra Tequilát, és nekik is át kell élniük, testközelből ennek a kutyusnak az elvesztését.
De egyben örülök annak, hogy vannak még olyan fantasztikus emberek, akik egy 14 éves, idősecske, rozoga retrieverben is meglátják családjuk új tagját, jelentkeznek, egyeztethetünk és komoly szándékaik vannak választottjuk örökbefogadása irányába. Ezért végtelen hálával tartozom nekik.
Egy szó mint száz, köszönöm mindenkinek, aki tett Tequiláért, a helyi állatvédőknek, segítőinknek, az állatorvosoknak, az örökbefogadni szándékozó párnak. Ez biztos vagyok benne, hogy Tequila számára is rengeteg erőt adott, hogy megpróbáljon küzdeni és gyógyulni. Sajnálom, hogy csak ennyit tehettünk érte!