Grétike is olyan kutya, aki miatt érdemes felkelni. Aki emlékeztet rá, hogy fontos, amit ideiglenes befogadóként teszünk.
Gréti, mikor megérkezett a kórházba, fél méterenként hasra vágta magát, folyamatosan rángatta a fejét, kapkodott, borzasztó bizonytalan és rebbenékeny volt. Másfél hét múlva, mikor újra találkoztam vele, már egyre ritkábban vágta magát hasra, a fejét viszont továbbra is folyamatosan kapkodta, próbálta felmérni, mi is történik körülötte. Mikor haza vittük, annyira megijedt a sajátoktól, hogy ugatott, kapkodott feléjük, menekült volna ki a világból.
Azóta eltelt kis híján 3 hét. Gréti kivirágzott, nem kevés vagánysággal tankolta fel magát, ő a parton minden kutyás kedvence. Többen már messziről kiabálnak neki, hívják, ha felismernek minket, aztán jár a drága kézről kézre, mindenki meg akarja simogatni kicsit. Most már a kutyáknak való bemutatkozással sincs gondja, lelkesen ismerkedik meg újakkal is akár, amennyiben előtte Pemzli már lecsekkolta az adott kutyát.
Persze, a hirtelen zajoktól összerezzen, olykor nagyon megijed és földhöz vágja magát, de amint érzi, hogy mellette vagyunk, minden rendben van.
Grétinek bámulatosan jó természete van, kedves, érdeklődő, közreműködő, szófogadó. Nagyon könnyen irányítható, gond nélkül lehet vele póráz nélkül sétálni, csak résen kell lenni, hogy időben szóljak neki, ha gödör, árok, vagy más veszélyforrás van előtte, nehogy beleessen.
Emellett maga a megtestesült boldogság. Annak ellenére, hogy minimálisat lát a körülötte lévő dolgokból, most már bizalommal van mások felé, legyen az két- vagy négylábú, mindenkire mosolyog, vidáman szökdécsel és minden nap megnevettet valami kis aprósággal, ahogy csetlik-botlik, miközben próbálja felfedezni a világot. Ezekből ha szeretnétek, szívesen mesélek.
Grétike egy igazi csoda, akinél ezt az óriási változást végigkísérni hatalmas élmény számomra, és nap mint nap meg is hálálja a sok foglalkozást.
Az ő gazdisodásába nem csak én, hanem a környék kutyásainak fele "bele fog halni" kicsit...