Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk így szombat kora-délután ide a 18. kerületi erdő hozzánk közelebb eső részére sétálni. Az idő remek volt, bár lehetett számítani egy kis sárra, de hát ilyenkor az a meglepő, hogy nem sok sár van. És nincs hó. Az autózást még mindig nem komálja teljes mértékben, de lassacskán megszokja. Beugrani az autóba már egész jól megy.
Elsétáltunk szép lassan az erdei sportpálya mellett és szembejött egy biciklis pár egy lány dalmatával. Havannáról jöttek át. Egész jó kis túra. A dalmata nem volt nagyon játékos kedvében, de azért fogócskáztak egy kicsit. Eszméletlenül gyors volt, Léda nem is nagyon tudta követni, ezért elkezdett ugatni, hogy jöjjön vissza és vele foglalkozzon. A kis nyámnyila. Ment volna inkább utána! Kicsit rohangáltak, fel a kis dombra, le a kis dombról az útra ... Itt történt egy annyi incidens, hogy Léda lábai összegubancolódtak és mire az útra ért, úgy fúródott a homokba, mint a repülőről ledobott torpedó a vízbe. Elég mulatságos látvány volt. Bár mind a négyen felszisszentünk, nevettünk, majd mindannyian mondtuk, hogy ó szegényke. Léda zavartan felkelt a homokból, körülnézett, majd visszament a domb aljához és nézte, hogy miben bukott el. De nem találta. Jó, hogy nem találta, hiszen ott volt alatta a lába. Akkorát nem esett, hogy ott hagyja.
Kis rohangálás után mentünk is tovább. Jött velünk szembe két puliféleségnek álcázott puli féleség. A kisebbik támadólag lépett fel, úgyhogy inkább magunkhoz hívtuk Lédát, a kis agresszort pedig próbáltuk távol tartani. A másik viszont nagyon érdeklődött Léda iránt. Szagolgatta, játszani is akart vele, de úgy, hogy az előző éppen meg akarja enni ... háááát esélytelen. Aztán végre csak odaért a gazdájuk is, egy idősebb hölgy. Megkötötte a dúvadat és akkor már tudtunk is tovább indulni. Csakhogy miután elengedtük ismét Lédát, a barátkozós puli féleség jött velünk, hiába kiabált rá a gazdája. Aki ilyen szép kutya, nem is csoda, hogy körülrajongják.
Sétáltunk hát tovább. Annyi új szag volt ott és olyan sok hely, hogy nem győzött ide-oda rohangászni és szaglászni. Jöttek még szembe kutyák, de azokat elég gyorsan letudtuk.
Elértünk egy olyan keresztúthoz, ahol láttunk egy táblát. Megnéztük. Tornagyakorlat volt rajta. A 12. állomás. De jó, gondoltuk és azon az ösvényen mentünk tovább a következő felé, hogy megnézzük és elvégezzük a gyakorlatokat. Átmentünk egy fakivágásos részen és elértük a következőt. A 13. állomást. Hát majd visszajutunk az elejére, gondoltuk. És meghallottam, hogy szemből jönnek. Női hangok. Kettő. Kiabálás. Gyere ide! Kutya is van. A jelek szerint szeleburdi, vagy neveletlen. Feltűnt egy magyar vizsla kölyök. Mint kiderült egy 5 hónapos csupa erő és energia darabról volt szó. A probléma pedig ebben teljesült ki. Lédával azonnal elkezdtek ugrándozni, fogócskázni, amivel nem volt semmi gond. A gazdik pedig álltak és nézték az önfeledt játékot. Ekkor a vizsla észrevett minket (nahát, ezek hogy kerültek ide?) és futott hozzánk. Igazából engem célzott meg. Tőlem kb 3,5-4 méterről indult. A gond az volt, hogy úgy indult, mint egy rakéta, mi másodpercenként kb 200m/s-al növeli a sebességét. Csak ő szökdécselve indul, nem pedig egyenes vonalban, mint a rakéta. És megindult felém. Teljes erőbedobással és csípő magasságig való felemelkedésekkel, amiből kettő periódust tudott megtenni, mire hozzám elért és ...
Itt állítanám meg a filmet egy kicsit. Szeretném mindenkiben felidéztetni a legelőször általános iskolában tanultakat, azon belül is az ember anatómiáját, azon belül is a férfi anatómiát. Különös figyelmet szentelvén a nemi szervekre. Szóval az egész úgy van elhelyezve, hogy a lábak és a csípő találkozásánál vannak. A lábak, mivel hengeres formájúak, ezért a kettő találkozásánál bevágásos rész található. Ehhez tartozik a törzs találkozása, amely szintén szép íves lekerekítéssel találkozik a lábakkal. A csomópontnál található a hímvessző és a herezacskó, ami természetes állapotában lóg. Előbbi állhat, de akkor nyomós indoka van rá, de ebbe most ne menjunk bele, az egy másik óra lesz majd, másik fórumon.
Namármost. Helyezzük át a tanultakat a gyakorlatba és öltöztessük fel a férfi testet. Az alsónadrágban elhelyezett szervek kényelmesen el vannak fektetve bal oldalra (én konkrétan így hordom), vagy jobb oldalra, kinek hogy kényelmes. Erre jön még a farmernadrág, mely még jobban fixálja a helyzetét, de ugyanakkor kényelmes is. Most váltsunk át a magyar vizsla fejformájának tanulmányozására. Azon belül is a fiatal egyed fejformájára. A csontozata nagyon is kemény, az orra még nem nyúlt meg annyira, mint a felnőtt fajtársaié és remek ék alakú. Pontosan a negatívja egy felnőtt emberi combok+törzs találkozásának.
Vissza a filmhez. Ott tartottunk, hogy én állok, kedves mosollyal az arcomon (még), a kutya jön fejelve a levegőt és azzal a lendülettel pont befejelt nekem oda bele. A tökéletes fejformája miatt teljesen kitöltötte az ágyéki részt, így mindet odaszorított mindenhez, de leginkább a golyóimat a combomhoz és a homlokához. Ne szépítsük a dolgot, tökön fejelt a kutya. Izomból. Férfi társaimnak úgy tudnám leírni, mintha terpeszben guggoltam volna és valaki hátulról alám rúgott volna. Csodás volt. Az arcomra fagyott kis mosoly nem volt őszinte. Összegörnyedtem, a kezeimet odakaptam és homlokkal megtámasztottam Szabina hátát. Még jó, hogy ott volt, mert különben még orra is esek, ami bár jelen körülmények között nem sokkal lett volna cikisebb és fájdalmasabb, de koszos legalább nem lettem. Hát mit is mondjak. Gáz volt. Én alig éltem, a hangokat hallottam körülöttem, de nem értettem. Leginkább csak azt tudtam mondani, hogy "ÓÓÓ! ÓÓÓ! Jóól vagyok ... Ugyan, semmi gond ... ÓÓÓ! ÓÓÓ!". A vizsla gazdáinak hangján azért hallottam a pánikot és a szégyelljük magunkat, de hát ők momentán tényleg nem tehettek semmiről. Szabina szegénykém meg próbált nyugtatni mindenkit és úrrá lenni a káoszon. És tartott engem, hogy el ne dőljek. Jó pár perc elteltével, mikorra járóképessé váltam (vagyis inkább meg tudtam állni a saját lábamon úgy, hogy Newton nem akart elrántani egyik irányba sem) és visszajött az öntudatom is, valami olyasmit mondtak, hogy nagyon sajnálják, már náluk is történt feldöntős baleset, de ilyen még nem és nagyon sajnálják és ez egy szélvész és nagyon sajnálják és ... Szegények. Jól megrémültek. De én hogy megrémültem! Most komolyan! Mennyi esély volt erre? Vígjátékokban elég gyakori, na de az életben mennyi??? Márpedig ilyen állat nincs!!! (a vicc, aminek ez a poénja, a hozzászólás alján található annak, aki esetleg nem ismeri). Tipikus. Na mindegy. Érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd tovább indultunk. A végére még egy könnycseppet is elmorzsoltam, annyira meghatódtam. A távozás gondolatától.
Mendegéltünk tovább, én egyre jobban lettem. Hátulról utolértek minket. Annyit hallottam, hogy "Játszhatnak együtt?". A válasz automatikusan jött, hogy persze és csak utána fordultunk meg, hogy mivel is állunk szemben. Én azért viszonylag lassan fordultam meg teljesen, felkészülve bármilyen eseményre. És akkor megláttunk egy golden retriver-t. Ami fehér volt. Itt az agyunk kapott egy kisebb sokkot. Fehér golden. Jó, inkább tört-fehérbe hajló, de igazából fehér golden. Szabina csak annyit tudott kérdezni, hogy "Ez van fehérben is?" Nekem erre csak annyi jutott eszembe, hogy persze, úgy lehet rendelni az ebay-ről.
Kiderült, hogy hát ő ilyen labrador és golden egyveleg, mivel labradorból van ugye világos és az orrán is látszott, hogy labrador igazából, csak felkapott egy golden bundát, mert hideg van, vagy mi.
Hatalmasat kezdtek játszani. Ha Léda lemaradt, vagy nem azt csinálta a másik, mint ami neki tetszett, akkor ugatott. Szörnyű. Kis dumagép.
Felbukkant egy biciklis pár egy kis idő múlva. Olyan ismerősnek tűntek. Megjelent a dalmata is melléjük. Áhhhááá! Ezért voltak olyan ismerősek! Kiderült, hogy a dalmata igenis játékos, de aznap valahogy nagyon antiszociális volt. És tényleg. Nagyon nem akart játszani. Ha mentek feléje, akkor már tátotta is a száját, hogy ide ne gyere, mert megharapdállak. Kis idő múlva tovább álltak, mi meg még maradtunk, had ugráljanak a rokonok.
Egyszer csak azt vettük észre, hogy a fehérkének véres a homloka. Gyorsan kiderült, hogy vér forrása Léda. Méghozzá a bal alsó szemfoga nincs meg. Ugye, aki fogváltás korában jár, az számoljon ilyenekkel. Innentől kezdve mi éreztük magunkat kicsit kínosan, hogy összevérezünk itt mindent. De Léda sem foglalkozott vele különösebben, meg a másik kutya sem, úgyhogy nem zavartattuk mi sem magunkat.
Elbeszélgettünk a fehérke gazdájával. Nézett minket, hogy ilyen szófogadó kis kutyusunk van. Hogy a miénk 5 hónapos és hogy hallgat ránk, az övé meg másfél éves, de alig bír vele. Hogy hízott a májunk. Ezek szerint csak jól vontuk le a következtetést, múlt héten a kutyasuli után, hogy jók vagyunk a szeren. Had nyaljam már a saját fenekünket így képletesen. Ne legyen már ez csak az állítok privilégiuma.
Kezdett szép lassan szürkületbe fordulni a nap, úgyhogy elindultunk visszafelé. Azaz elindultunk volna, ha tudjuk, hogy merre vagyunk. Mondtuk a hölgynek, hogy azt az erdei sportpályát keresnénk, mert onnan már tudjuk, hogy merre jöttünk be. Azt mondta, hogy akkor menjünk vele, ők úgyis arra mennek, mert ott szoktak összeverődni, meg ez a sport feladatos tábla túra is arra megy. Így hát mentünk vele. Összefutottunk még egy kis csapattal (3 kutya, vagy 6-7 tini lány, meg 2 szülő), gyorsan elértünk a tisztásra, elköszöntünk, majd indultunk is vissza az autóhoz.
Szép nagyot túráztunk. Több, mint másfél órát voltunk az erdőben. Elfáradtunk mindannyian. Hazajöttünk, Láda ivott, megtöröltük, hogy lakás-kész legyen, evett, majd kidőlt, mint egy korhadt fa. Az sem nagyon érdekelte, hogy átöltözünk és megyünk el még egy kis ezt-azt venni. Csak akkor jött oda az ajtóhoz, mikor már indultunk kifelé. A zárt ajtón keresztül még kétszer vakkantott két kicsit, elfáradt hangon. De igazából szerintem eldőlt és tudta, hogy úgyis jövünk vissza hamarost. Meg különben is. Jól vagyok, elfáradtam, ettem, ittam, hagyjatok engem aludni most már.
A vicc:
Székely ember elviszi a fiát az állatkertbe. Megnézik az oroszlánt, a zebrát, a majmokat és majd' minden állatot, mire elérnek a zsiráfhoz. Nézik hosszasan. Fel. Le. Fel. Le. Mire a székely odafordul a fiához és azt mondja:
- No fiam. Márpedig ilyen állat NINCS!
Belépés
Regisztráció
Hírlevelek
GyIK
Jobban, mint az összes retriever egyszerre! 
elbóklászott köztünk. Mindenki foglalkozott vele kicsit. Kis has vakarás, etetés gyros hússal, kéz kihúzása a szájából, stb. Felfedezte magának az udvart is. Azt még tudni kell az épületről, hogy egy teljesen alápincézett házról van szó, vagyis a földszintnek a padlója is már úgy 150-160 cm magasban van. A ház mellett fut be a parkolóba az út (nem mintha lent a garázsba nem lehetne egyébként beállni vagy 9 autóval), amely egy jó nagy lekövezett, parkolónak kialakított udvarban végződik. Az étkező felöli részről van egy hatalmas terasz, aminek a végén oldalra egy lépcső fut le, egyébként meg nem túl meredeken föld van előtte. Ennek a jobb oldalán ilyen fenyőnek látszó levelű sövény féleség és egy kis vadszőlő van. Szóval egy kis susnyás na.
Hát ezért kell mindig kéznél lennie egy telefonnak vagy fényképezőgépnek, mert ezeket a pillanatokat meg kell örökíteni!!!! 
A beszámolókat kíváncsian várom. 
Imádjuk! 
