Pacával sokat foglalkoznak önkénteseink. Ami már látszik az első napok után, hogy hangosabb szóra, emelkedő kézre a földre lapul, megretten, de emellett elég hamar szavaz bizalmat az új embereknek.
Oldottabb hangulatában pórázon eleinte húzott, valószínűleg semmilyen kiképzésben, tudatos foglalkozásban nem volt része eddig. Viszont a fentiekben rohamosan fejlődik, önkéntes sétáltatóinknak hála már képes laza pórázon sétálni, figyel arra, mit szeretnénk tőle, óriási megfelelési vágy van benne.
Még csak rövid ideje van nálunk, de úgy látjuk, következetes neveléssel szuper társ lesz. Nagyon szeret bújni, igényli a szeretetet. Kutyákkal kissé hevesen ismerkedik, de ha ugyanolyan rohamosan fog ebben is fejlődni, mint a pórázon való sétában, akkor valaki egy lottó ötös típusú kutyával lesz gazdagabb.