Ma Anikóék jóvoltából megérkezett hozzánk a kobzott csapat egyik versenyzője, Indigo.
Elég pozitív személyiség, nem túl szívbajos jószág, egyedül a szomszédban lévő hatalmas KÁJ kantól tojta össze magát, konkrétan bebújt a hátam mögé, ahogy meglátta és behúzta a farkát a hasa alá, ment össze kicsire... Azt hiszem, nem szeretne többé nagy kan kutyákat a magán szférájába, elég volt neki 9 éven át... A teste tele van az elmúlt évek szörnyű nyomaival. Szőrhiányok, hatalmas, csüngő bőr az egész hasa, kisebb-nagyobb hegek stb. Mindezek ellenére kedves, nyit az ember felé, a lányokat visszafogott érdeklődéssel fogadta, tőlük nem kapott sokkot. A nálunk állomásozó két kerekű vértacskótól sem kapott szívbajt, pedig ő elég sokkoló egyéniség tud lenni (az egyik fetrengős képen láthatjátok, ahogy akcióba lendül a jószág).
Puszedli nyuszi létezését szerintem még fel sem dolgozta, vagy ennyire hidegen hagyja. Nem szívbajos, simán bejött a trambulin alá és kényelembe helyezkedett, miközben Emmával rajta ugráltunk.
Emmával cuki, tetszenek egymásnak.
Rengeteget szimatol, mindent csekkol az orrával.
A lépcsővel nem volt gondja, a lakásban gond nélkül közlekedik és nagyon hamar megértette, hogy mire jó a kutyaágy.
Megvolt élete első filmes élménye is, nagyon cukin leült a képernyő elé és percekig előre hajolva csodálta Harrison Fordot, aztán lefeküdt és álomba szenderült.
Helyes kutya. Eddig egy kivetnivalóm volt vele kapcsolatban, az az átható dögszag, amit 9 év alatt magába szívott... De ez volt az első, amitől megszabadítottam. A fürdésért mondjuk annyira nem lelkesedett, de megbeszéltük, hogy az új életéhez új szag, vagyis inkább jázmin illat jár.