Kullancsok, kullancsbetegségek, védekezés
Véget ért a nyár, ezzel együtt a forróság, a kánikula, ami után még inkább számíthatunk a kullancsok megjelenésére. Sajnos a globális felmelegedés nem várt következményeket is magával hozott: már egész évben kell számítanunk a kullancsfertőzés lehetőségére és mára olyan területeken is megjelentek ezek az élősködők, ahol eddig jelenlétük egyáltalán nem volt jellemző. A közhiedelemmel ellentétben a kullancsok nem a fákról vetik rá magukat gyanútlan áldozataikra, sokkal inkább az aljnövényzetben, bokrok, cserjék, fűfélék levelei alatt meglapulva várják az arra járó melegvérűeket. Ezáltal kutyáink még nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen egy séta alkalmával az út menti bozótosban portyázva, szimatolva pillanatok alatt kullancsok tömegeit képesek bundájukra begyűjteni.
De miért is kell féljünk ezektől a parányi vérszívóktól? A kullancsok emberre és állatra is veszélyes kórokozókat terjeszthetnek. Hazánkban két betegségről hallhatunk a legtöbbször:
Babesiosis
A Babesiosis egyre gyakrabban előforduló, súlyos vérszegénységet okozó fertőzés. Hazánkban leggyakrabban egy egysejtű vérélősködő parazita, a Babesia canis okozza. A klasszikus tünetei a következők: hirtelen felszökő magas láz, étvágytalanság, levertség. A vörösvértestek szétesése miatt a kutya vizelete barnássá színeződhet. A tünetek a csípés után 1-2 héttel jelentkeznek legtöbbször, kezelés hiányában az állat akár el is pusztulhat. A betegséget már a tünetek együttes fennállásával is diagnosztizálhatja az állatorvos, biztos kórképet azonban csak vérvizsgálat alapján lehet felállítani. Ha kullancsot távolítottunk el a kutyánkból és a fenti tünetek bármelyike jelentkezik, haladéktalanul vigyük állatorvoshoz!
Lyme kór
A Lyme kór kutyára és emberre egyaránt veszélyes, különböző Borrelia-fajok okozzák. Ez a baktérium a fertőzést követően az ízületekben telepszik meg, a betegség jellemző tünete kutyáknál a beszűkült mozgás, fájdalom, sántaság, esetenként a felszökő láz. A pontos diagnózis felállítását vérmintából lehetséges elvégezni, mert a tünetek más probléma miatt is jelentkezhetnek. A Lyme kór antibiotikummal történő kezeléssel gyógyítható, de a kezelés hosszadalmas, hetekig elhúzódhat.
Nagyobb a betegségekkel történő fertőződés kockázata, ha a kullancs 24 órán túl is az állatban marad, ezért minden esetben át kell vizsgálni a kutya bundáját a sétát követően. Ha kullancsot találunk benne haladéktalanul távolítsuk el. Már lehet kapni speciális kullancs eltávolító csipeszeket, de ha ilyen nem áll rendelkezésre akkor kézzel is eltávolítható a kullancs. Vigyázzunk, hogy a tövénél fogjuk meg és ne roppantsuk össze a kullancsot, mert ilyenkor is visszaöklendezheti a kórokozókat. Ha bizonytalanok vagyunk a kullancs precíz kiszedésében, inkább vigyük el az állatorvoshoz, ahol azt szakszerűen el tudják távolítani.
Védekezés
A legfontosabb azonban, amit nem lehet elégszer hangoztatni, az a megelőzés. Szerencsére rengeteg készítmény kapható már kereskedelmi forgalomban: spray, csepegtető oldat, nyakörv és tabletta formájában.
A legújabb és sokak által örömmel használt készítményeket szájon át lehet adni a kutyának, ízesített rágótabletta formában. Ennek számtalan előnye van: Az adagolást nem lehet eltéveszteni, a kutyára nem kerül semmilyen kemikália, amelyet kisgyermekes családokban az édesanya biztosan örömmel választ, továbbá sokat vízben tartózkodó kutyák esetén a víz nem befolyásolja a hatását és a természetes vizeket sem mérgezzük az esetleg belekerülő szerrel. A tabletták készítménytől függően 1 vagy 3 hónap védelmet biztosítanak. Bizonyos készítmények kombinált hatóanyagúak, így a szívférgesség és bőrférgesség elleni megelőző védelmet is biztosíthatják; míg mások távol tartják a legyeket vagy hatékonyak rühös vagy rühatkás fertőzés esetén. A gyógyszerek mindegyikét állatorvosnál vagy állatpatikában kell keresni.
Néhány fajta: Bravecto, Nexguard-Spectra, Simparica.
Sokan a nyakörvet részesítik előnyben, azonban ezzel kapcsolatban nem árt némi óvatosság: mindig állatorvos által ajánlott nyakörveket használjunk, ugyanis sok készítmény található a piacon, ami nem elég hatásos, sőt, akár egészségügyi kockázatot is jelenthet kedvencünkre! A nyakörvek készítménytől függően 4-8 hónapig hatásosak. A legtöbbel nem tanácsos vízben úsztatni a kutyát, mert hatékonyságát csökkentheti.
Néhány megbízható típus: Foresto, Killtix, Scalibor
Szintén kedvelt és sokak által preferált megoldás a csepegtető oldat vagy spot on. Ha kutyánk rendszeresen van úsztatva, vagy a túránk során olyan útvonalat választunk, ahol tudjuk, hogy a kutya vízbe is mehet, akkor feltétlenül tartsuk be a használati utasításban szereplő várakozási időt. Ellenkező esetben a felszívódás csak részleges, nem kielégítő mértékű lesz, és nem nyújt védelmet. Csepegtető oldatokat állatorvosi rendelőkben, vagy állatpatikákban szerezhetünk be.
A legnépszerűbbek: Advantix, Fyprist, Exspot, Vectra 3D, Activyl.
Léteznek még olyan védelmet ígérő eszközök, készítmények, melyekkel kapcsolatban nem árt az óvatosság. Az ultrahangos, nyakörvre illeszthető készülék a gyártók leírása szerint sem vízálló, 10 havonta újat kell venni, ráadásul ellenőrizhetetlen, hogy valóban működik-e még. Kiegészítő védelemnek megfelelő, de csak ennek a használatát semmiképp nem javasoljuk. Sokan esküsznek mindenféle „népi praktikákra”, természetes eszközökre (fokhagyma, geránium olaj, stb.), melyek esetenként valóban működhetnek, azonban tökéletes védelmet nem nyújtanak.
Összefoglalva a lényeg mindenképp az, hogy vigyázzunk kedvencünkre és a megfelelő védelemmel ellátva bátran kiránduljunk, élvezzük az ősz szépségeit!