Retriever Rescue

Sziasztok!

Nagyon szomorú hírt kell megosztanom Veletek.
El kellett köszönjünk Gerdától, az állapota nagyon gyorsan rengeteget romlott és az élet már több teherrel és fájdalommal járt számára, mint jóval.
Talán emlékeztek, hogy kiderült csontdaganat van a két hátső térd ízületében, időről időre nehezebben és lassabban mozgott.
Ez persze nem akadályozta meg igazán semmiben, májusban ha emlékeztek, egy alkalommal meglépett tőlünk a kiskapunk hibája miatt (azóta sem használjuk, mindig zárva van) és elképesztő távolságra kóborolt el. Akkor hihetetlen szerencsével visszarendelte hozzánk a sors. A nyár szépen, lassan, öregesen telt.
A legszebb élmény talán a közös Balatoni nyaralás volt, nagyon élvezte a sétákat, sok-sok időt töltöttünk együtt.

Ősszel azonban romlani kezdett az állapota, nem tudott már egyedül felállni, de mivel itthon dolgozom, nem okozott különösebb fennakadást, segítettünk neki felkelni, és akkor már ügyesen lépdelt maga is.
Hamarosan azonban egyre nehezebbé vált a mozgása és a egyik első lábára is sántítani kezdett kissé.
Ekkor az állatorvosunk új fájdalomcsillapítót javasolt neki, ami az első héten nagyon jelentős pozitív hatást hozott, sántított továbbra is az első lábára is, de ennek ellenére sokat jött-ment a kertben.
A csoda azonban nem tartott sokáig. Az első lába rohamosan romlott, már nem tudta terhelni, segítséggel sem tudott mindig lábra állni és láthatóan fájdalmas volt neki. Egyre kevesebbet evett és jóformán csak a dolgát végezni ment ki, később már erre sem volt képes. Nagyon fázott, többször előfordult, hogy csak miatta kapcsoltuk be a fűtést. Az utolsó napokban ha egyáltalán talpra tudtuk állítani (én már nem tudtam, csak a férjem), pár lépés után leroskadt. Szemmel láthatóan sokat fogyott

Pedig végig nagyon akart teljesíteni, a simogatásnak, törődésnek nagyon örült, mindig mosolygott. A konyhában zajlik nagyrészt az életünk, ami elég apró, de az a ház közepe. Mindig itt feküdt a kályha előtt, mert ott volt a legmelegebb. Én meg naphosszat ugráltam át rajta, annyi hely nincs, hogy megkerüljem. Ő meg mindig próbálta összehúzni magát, nem útban lenni. Annyira meg akart felelni.
Gerda remek kutya volt, nem tudok róla rosszat mondani. Kifogástalanul utazott autóban, nem rombolt a házban, nem túrta a kertet (kivéve, ha macska kaki után kutatott, de ez olyan kutyás dolog…, de idővel felhagyott ezzel is), nem bántotta a cicákat, remekül viselte a kislányaim forgószél szerű viselkedését – ebben talán már segítségére volt a süketsége. Sokat gondolkodtam rajta, vajon milyen volt az élete régen. Valamiért az a benyomásom, hogy nem lehetett fiatalként nagyon rossz helye, olyan makulátlan természetű jószág volt.
Végül nehezen, de meghoztuk a döntést, hogy ha az állatorvos nem tud előrántani valami csodaszert, akkor elengedjük. Az orvos minden különösebb vizsgálat nélkül a tartásából és a kinézetéből megállapította, hogy nincs remény. Érdemi kezelés a kora miatt korábban sem jött szóba, tulajdonképp a fájdalomcsillapítás és a közérzetének javítása volt a cél. Mivel ezeket a feltételeket már nem tudtuk teljesíteni, így sajnos nem maradt alternatíva.
A kislányom nem értette meg igazán a helyzetet, ő még most is azt mondja, hogy Gerdus visszajön, ha meggyógyult a lába. A nagy viszont megértette, hogy többet nem jön vissza, sokat emlegeti. Sok-sok simivel és puszikkal búcsúztatták első kutyájukat, még nem egész 4 éves lányommal együtt sírtunk.
Sok hálával tartozunk Gerdának, hogy általa a lányok már nem félnek a kutyáktól, vagy legalábbis nem mindtől, szerencsések vagyunk, hogy része volt az életünknek.
Hálával és nagy szeretettel gondolunk Rátok is, hogy lehetővé tettétek a találkozásunkat, esélyt adtatok az öreglánynak, hogy ne egy gyepmesteri telepen kelljen bevégezni az életét. Csodálatos munkát végeztek, igazi profi módon végzitek a munkátok, bármikor számíthattam a segítségetekre, jó tanácsokra. Köszönöm, hogy vagytok.
Csatolok pár képet, a kedvenceimet. (Borzasztó nehéz volt fényképezni, mindig ficeregni kezdett, ha előkerült a gép.)

Még egyszer mindent köszönök,
Lívia